Magyar vagyok, pusztán lakok,
Ez az utolsó nap nekünk.
Szidtuk sokat, a reggel nyolcat,
De most bánattal búcsúzunk.

Nem mintha fájna,
Ezt én akartam.
Sok gólyával fagyik kavartam.

Emlékezz csak a jóra, zárd szívedbe a boldogságot és tartsd meg csak a szép emlékeket. Majd gyüjtsd magad köré azokat akiket szeretsz, hogy velük újra átélhesd őket.

Kicsit bánt, hogy nem tudtam minden nap írni, de ahogy egy korábbi cikkben írtam, azzal segítünk magunkon a legtöbbet, ha nem ellenkezünk a folyó sodrásával, hagyjuk, hogy az vezessen minket. Bátran állíthatom, hogy aki nem jött el a 2010es nagytáborba egy komoly élménnyel maradt szegényebb.

A tábor kezdetével a blog olvasottsága is drasztikusan lecsökkent és ahogy megismertem új embereket, hogy bizony vannak olyan elvetemültek, akik elhitték, a minden nap meg fogja érni ide feljárni felkiáltásomat.

Pénteken lelkinapot tartottunk, ez ismertebb nevév lelkigyakorlat, amit a soron következő végzős A osztály által jól ismert Szőke Gábor atya tartott, misével, játékokkal, lelkibeszéddel, "nem volt rossz, sőt kifejezettenjó volt" ahogy a dalunkban is megemlítettük a táborzáró ki mit tud-on, erre még visszatérek.

Kénytelen vagyok eleget tenni hírközlési funkciómnak, pedig legszívesebben most azokról az érzésekről írnék, amik bennem kavarognak, fáradtság, mivel hajnali négy óta ébren vagyok, a csontig hatoló hideg, az "én előre megmondtam" érzés, az elképzelhetetlen szívszorító bánat, amiatt, hogy itt kell hagynom ezt a csodálatos helyet és természetesen a boldogság és a rengeteg szép pillanat amit ez a tábor okozott nekem.
De mint minden dolognak, aminek kezdete van, az véget is kell, hogy érjen egyszer és talán ez a tábor pont így jó, hogy befelyeződött mostanra, bár, ha nagyon pontos akarnék lenni, akkor azt mondtanám, hogy még négy óra hátra van, ez egy csoportos elbeszélgetést, egy eredményhirdetést, egy reggeli tornát, egy reggelit és egy pakolást foglal magába. Tessék, közlöm a híreket, mielőtt megszületnének.

Minden reggelt Juci néni által vezetett tornával kezdtünk, reggel nyolckor pontban(Szidtuk sokat a reggel nyolcat -a szerk.), aki késett, annak a csapatától pontot vontak le, mert itt bizony komoly pontverseny is volt a lelkes diákseregnek, a törzsek egymásnak feszülve küzdöttek az elsőségért, a legmeghatározóbb esemény az ómagyar akadályverseny volt. Rovásírás-fejtéssel, gombafelismeréssel, íjászattal, mondavilágbeli vetélkedővel, honfoglaláskori térképészettel. Talán ez így olvasva nem hangzik túl izgalmasan, de még a legmodernebb diákok is vérben forgó szemekkel küzdöttek a rovásírott betűk rejtelmével. Tényleg.

Az egyik hajnalban arra ébredtünk, hogy fel kellett kelni. Agócs Szandit és Vancsó Éva tanár nénit elrabolták az erre felé portyázó besenyők és hiába van hajnali két óra, hiába van hideg, ez a dolog nem tűr halasztást, meg kell menteni.
"Hozzatok két pohár vizet, az egyik legyen félig teli, a másik legyen félig üres és indokoljátok meg, hogy az egyik miért ez, a másik miért az" és hasonló logikai feladatok útján sikerült kiszabadítanunk a két hercegkisasszonyt, de a legfőbb fegyverünk maga Szőnyi Gergely tanár úr volt, aki még a jég hátán is képes rímeket faragni akár trochaikus pentameterben is, ha a haza és a lovagi becsület épp ezt kivánja. Itt idéznék egy rímpárt, ha megengeditek:

Gyönyörű szép görög kancsó,
Méltó, hogy szájához emelje Vancsó

Remélem értitek már mire gondolok. Gergő bá amúgy is nagy sztár volt a táborban, hiába sziporkáztak a végzősök poénok terén, Gergő bá egyetlen mondatával porba alázta az összes vicces, szófordulatot és oltást, ami az egy hét alatt elhangzott. Tudvalevőlegesen, éjszakai túrán vettünk részt, amikor elhaladtunk egy becstelenségig zúzott hűtőszekrény mellett, mire egyetlen, csodálatosan friss elmével rendelkező Osztályfőnököm, akit ez utána szóvicc után már nem is lehet szavakkal jellemezni, ezért bevezetem engedélyemmel a borzasztóan jó viccnél jobb viccekre a "Szőnyi szintű vicc" nevet. Tehát épp haladtunk el a hűtő mellett, amikor Gergő bá, megjegyezte, hogy "Itt végezték ki Lehelt". Hagyon időt.

Ezt sem említettem még, hogy hős fiaink a morvai hadak ellen vonultak péntek este és mivel egy csatában sosem lehet tudni, hogy mikor támad az ellenség, tábort vertünk egy mezőn és ott éjszakáztunk, majd másnap taktikai csellel átnavigáltunk egy másik mezőre, ahol bige nevű játékot játszottunk, ohh ez úton szeretném indítványozni az első premontrei bige bajnokságot.

Még rengeteget lehetne mesélni, de mostanra talán ennyi lenne amit leírnék, legyetek jók és nem győzöm hangsúlyozni, hogy koncetráljatok a jóra és törekedjetek, hogy a többi ember, aki keresi ezt a jót, bennetek megtalálhassa. Tartsátok meg csak a szép emlékeket. Sziasztok kölkök!