Télen pedig néha megesik, hogy esik. Az első havas téli nap pedig mindig izgalmas... mármint nekem az, az biztos. Tudom, sokaknak tele van a hócipője ezzel a témával, de azért úgy gondolom, hogy el lehet olvasni.

Tegnap este anyukám közölte, hogy felkelés után menjek el Gödöllőre egy pár csirkéért, amit karácsonyra kapott az egyik kollégájától. (Furcsa, nem igaz?) El is indultam a buszmegállóba, bakancsban, meg jó vastag, meleg kabátban. Csak hullt a hó, én meg Micimackóval ellentétben nem fáztam, de annál jobban éreztem magamat, mikor az egész utcát lassan beterítette a finom, fehér por. (Nem porcukor (pedig nem is lenne rossz...)!)

Annál kevésbé voltak jó érzéseim, mikor felszálltam a buszra. Rögtön eszembe jutott, hogy az első havas napon mindig van baleset Gödöllő és Valkó között. Mert hát az emberek úgy vezetnek, mintha bármelyik másik száraz nap lenne. De ez nem igaz. Főleg nem egy emelkedőn, meg ha nyári gumival közlekedik az ember.

Így is lett. Már majdnem elértük Gödöllőt, mikor lassított a busz. Az utasok rögtön meresztgetni kezdték a nyakukat: mi történt? (Én persze rögtön tudtam, mivelhogy ez minden télen így van.) Egy villogó tűzoltóautó tárult a szemünk elé, és megállított minket egy forgalomirányító tűzoltó. Egy autót húztak ki az árokból. Csak ennyi. Csak.

Haladt a busz tovább úti célja felé, és meg is érkezett. Leszálltam a vasútállomásnál, ahol sokan várták a TESCO-buszt. Pár arabnak kinéző egyetemista nagyon mosolygott... Az egyikük meg is szólalt: "You haven't seen like this, have you? It's white... snow!" Hát igen.

A csirkeszállítmányt átvettem, hazafelé meg majdnem dobtam egy hátast (a szó szoros értelmében). Kösz! Utálom a havat. (Nem is. (De. (Nem. (Csak akkor, mikor megdobálnak vele.))))