prem.blog.hu

Mennyi minden történt az utóbbi két és fél hónapban! Ne feledjétek, ez mind azért történt, hogy majd idén végre újra erkölcsileg sérülten, de mégis végtelenül vidáman húzzátok fel a kötelező iskolai köppenyt. 

A nyári emlékek azok amik már generációk óta hozzásegítik a pubertáskorú nebulókat, hogy kibírják az iskola által nyújtott (nyárihoz megtévesztésig hasonló - A szerk.) élményeket.
A legfontosabb talán az, hogy ne feledjük el soha, de soha, hogy a társasági élet és a tanulás nem szabad, hogy egymás rovására menjen. Az iskolából nem stréberként, de nem is partyarcként kell kikerülni, a gimnázium emberképző. Aki ezt nem látja be, csúnya hátránnyal indul az életben. Ezt a tanároknak is és a diákoknak is be kell látni. Kell... inkább úgy mondom, hogy kéne, mert mindkét oldal hajlamos elfelejteni, hogy mindketten adunk a másik félnek, de kapunk is tőle.

Nehéz okosakat mondani. Sokak szerint nem is megy nekem. Igazából csak a saját tapasztalataimat próbálom rátok erőltetni, meg zavart, hogy itt ez a blog és nincs rajta semmi cikk.

A politika mai állása szerint a fiatalok érdeke és vágyai teljesen másodlagosak az államérdek mögött. Kérlek titeket, hogy ne vegye el a kedveteket az álmaitoktól, hogy valaki, történetesen az állam szerint azok nem megfelelőek. Ettől lesztek egyesével egészek és ettől lesz a sokaság egyéniség. Ettől, hogy vannak álmaitok, akkor nyer az ellenfél, ha meg tud győzni titeket, hogy nem vagytok elég jók magatokhoz. Jelen esetben az ellehetetlenítést választja a bizonyos ellenfél, de erősebbek vagytok. Ti, az európai ifjúság, aki egy pazar nyarat tudhat maga mögött, hétfőtől újra küzdeni kezd a saját életéért és a "másik srác" fog küzdeni, ne legyetek ennyire puhányak és igen is, álljatok oda ti is és álljatok ellen ti is.

A lehetőségeitek száma végtelen. Ez meg egy közhely, de attól az, mert igen is igaz. Nem attól lesztek bajnokok, hogy sosem kaptok pofont, hanem, ha minden egyes bekapott ütés motiválni tud titeket a következő lépés elvégzésére, ha fel tudjátok ismerni hibáitokat és nem próbáljátok meg elfedni őket, mert, ha valaki látja, hogy szégyellsz magadban valamit, akkor fel tudja használni ellened. A hibáid és a jó tulajdonságaid együtt alkotnak egy Isten által teremtett tökéletes egészet, ne akarj ezen változtatni, a szégyen a gyengék mentsvára és én is és te is tudod, hogy te nem vagy gyenge. Semmi okod nincs rá, hogy gyengének érezd magad! Aki gyengének nevez, az azért teszi, mert a te hibáddal próbálja eltakarni az ő sokkal nagyobb hibáját. Irigyel téged..

Vége a nyárnak, de nem járnak hűvös szelek. A változás szelei amiket érzel, a változás ami valami többet és valami jobbat fog hozni, mint ami eddig volt, de ha leereszted a vitorládat, akkor a te hajód nem fog rohamtempóban siklani az élet tengerén és azokkal maradsz együtt, akikkel évek múltán szomorúan egymásra néztek és kiolvassátok egymás tekintetéből, hogy "Lemaradtunk, nagyon csúful lemaradtunk".

Gondoljátok ezt meg és ne rettegjétek a változást, mert Ti vagytok magatok a változás. 

 Na, olyan viccesre sikerült a cím, hogy még én se értem.

Ki nem szereti a kompetenciamérést? Sokkal jobb, mint hét órát végigülni, meg egyébként is felfrissülést ad a szürke hétköznapok után: egy olyan teszt, amitől az önbecsülésed (önbecsülésem) függ. Ez is csak egy dolog miatt van: elolvastam a megoldókulcsot.

Na jó, hát valljuk be, az érettségi sem egy egyszerű dolog megvannak a maga buktatói, útvesztői, néha pontatlanságai is. De amit itt láttam, az egyszerűen elképesztő. Aki megírta a 10.-es feladatsort, az pontosan tudja, miről beszélek, aki meg nem, annak megvan a lehetősége ugyanerre. Ha nem is írjátok végig, kedves olvasóim, legalább kövessétek velem együtt figyelmesen az egészet, közben meg is lehet arról győződni, hogy tényleg az van-e a szövegértés vagy matematika kulcsokban, amit mondok. Higgyétek el, rosszabb lesz, mint kelkáposztafőzeléket mákos gubával enni.

Pirossal van kiemelve, amit szerény személyem is méltóztatott benézni.

A legnagyobb baj véleményem szerint ott van a kompetenciaméréssel, hogy sokszor nem lehet eldönteni, mennyire árnyaltan kérik egy kérdésre a választ (ez főleg a szövegértésnél probléma). Például:

10/47. feladat: Sára szerint a cukor nem jó cím...

Kód 1-es (tehát helyes) válasz:A tanuló a szöveg mélyebb megértését tükröző, releváns címet ad a szövegnek.
Tanulói példaválaszok:

Összetartás szegénységben
Ünnep a háború alatt
A megmentő nagymama
A gond összekovácsol

Fenntartásaim:

Na jó, OK, hogy a feladat kérte, olyan címet adjunk, ami a szöveg mélyebb értelmét tükrözi, de Túlbonyolító Karvaly valahogy ezt nem vette figyelembe. (A kérés szerintem elég rossz próbálkozás volt feladatírás szempontjából, de igen, elismerem, ez az én hibám volt.)
Másodszor: milyen címek már ezek? Egyik sem kifejezetten költői/írói, vagy mi a fittyfene, sőt, az Ünnep a háború alatt kifejezetten félrevezető, hiszen a novellában egy szó sem esik háborúról. Miért nem volt olyan válaszlehetőség, amellyel meg lehetett volna indokolni, hogy a Cukor igenis jó cím? Na mindegy.

12/49. feladat: Mióta rendezik meg a Balaton-átúszást a szöveg szerint?

Kód 1-es válasz: A tanuló megadja a szövegben egyértelműen azonosítható információt: 128 éve.

Fenntartásaim:

Hát ja. Szegény Túlbonyolító Karvaly a "mióta" szót egyértelműen "since", illetve "depuis" értelemben használja, ezért nem is érti a "mennyi ideje" kérdés mellőzését. Persze, valószínűleg azért, hogy bele lehessen futni a kód 6-os (tipikusan rossz) válaszba: 1982.
Az én válaszom pedig 1884.

42/12. feladat: A szöveg alapján írj KÉT olyan NASA-programot, amelyekkel az elmúlt évtizedben foglalkoztak a kutatók!

Kód 1-es válasz: A tanuló válaszában megemlíti a Voyager-űrszondákat, a Mars-kutatást, illetve a Hubble-teleszkópot vagy az Endeavour-űrsiklót.

Fenntartásaim:

Mii? (Haha, majdnem Wii.) Voyager: rendben, a szöveg szerint a mai napig üzemelnek. Mars: rendben, ez explicite a 2000-es évekre van datálva. A másik kettő: itt jön a bekezdés első szava. Egy szóval sem említi a szöveg ezek időpontját. Biztos valaki az előismereteiből megmondja! (Hohó, azt meg főleg nem szabad szövegértésnél.)

51/21. feladat: Máté szerint a szöveg címe és célja alapján a III. rész nem tartozik a szöveghez.[...]

Kód 1-es válasz: A tanuló válaszában IGEN-nel felel, és arra hivatkozik, hogy egy méltató céllal megszületett íráshoz nem illik egy olyan fejezet, amely az egyes hibákat emeli ki, illetve az Űrügynökség hírét rontja; VAGY NEM-mel felel, és arra utal, hogy a negatívumok és a hibák ugyanúgy hozzátartoznak egy szervezet életéhez, mint a siker, ezáltal is emberibbé téve azt.
Kód 6-os (tipikusan rossz) válasz: A tanuló azt írja, hogy ez a rész is a NASA-ról szól.

Fenntartásaim:

Anyám. Ez az, ami először úgy igazán fejbe vágott. Itt jön az az effektus, amikor Túlbonyolító Karvaly átmegy Alulértékelő Karvalyba. (Vagy inkább Alulbonyolítóba, ha az jobban hangzik.) Saját indoklásom, mely szerint a szöveg – ismeretterjesztő lévén – témájához hozzáillik ez a rész is, sajnos kifejezetten kevésnek bizonyult. Gondolnom kellett volna a humán aspektusra is. Na persze. Lásd 9/46. feladat, amely önmagában nem botrányos, de ennek fényében nézve már az.

52/22. feladat: Sára szerint az egyik félmondat, miszerint „a szonda földet, helyesebben Marsot ért”,[...]

Kód 2-es (tehát helyesebben helyes, mint az 1-es) válasz:A tanuló válaszában kifejti, hogy szóviccről van szó, amely egy állandósult szókapcsolatban szereplő szó elsődleges jelentése mellett (föld) annak másodlagos jelentését is bekapcsolja az értelmezésbe (Föld), és ezt összeköti az aktuális szöveggel (Marsot ért).
Kód 1-es válasz: A tanuló felismeri ugyan a nyelvi játékot, de azt nem tudja vagy nem magyarázza meg.

Fenntartásaim:

Most már magyarázza meg valaki, ki az a Sára.
És hogy miért nem elég jó indoklás az, hogy "szerintem vicces és leleményes ez a vicc", azt is.

57/27. feladat: Miért fontos, hogy valós telefonszámot és e-mail címet adjuk meg?

Kód 2-es válasz, példák: Telefonszám: ha valami probléma van, el tudjanak érni.
Kód 1-es válasz, példák: Telefonszám: mert ha valami van, el tudjanak érni. [Túl általános.]

Fenntartásaim:

Remélem, remélem, nagyon remélem, hogy ezt ők sem gondolták komolyan. Mellesleg a telefon szükségességének miértjéről egy szó sincs a szövegben, így még viccesebb az egész.

 Jöjjön a matek! Bár ebben lényegesen kevesebb hibázási lehetőség van (mármint feladatlap-összeállítási szempontból), azért két dolgot megemlítek.

Általánosan, minden kifejtős feladat

"A helyes érték látható számítások nélkül is elfogadható."

Fenntartásaim:

Na jó, tehát azokhoz a feladatokhoz, ahová az volt írva: "Úgy dolgozz, hogy számításaid nyomon követhetők legyenek!", az esetek 80 %-ában semmit sem kell(ett volna) írni. De azért dolgozzunk úgy. Hadd olvasgassák.

81/116. feladat: Túraútvonal; A túraútvonal 16 szakasza közül ötnek a végpontja magasabban van, mint a kezdőpontja.

Kód 1-es válasz: IGAZ

Fenntartásaim:

Igazából hétnek. Utálom az ilyen feladatokat. Néha ezt fogadnak el, néha azt, csak ezért. Ha mindig egyértelmű lenne, hogy mit akarnak, akkor nem lenne gond. Ha pedig azt írnák, "[...]hétnek magasabban van[...]", minden aranyos és szép lenne.

Végeztünk! Remélem, túléltétek. Remélem, legtöbbször igazat adtok nekem (azaz a nagyképűségemnek, persze). Azt is remélem továbbá, hogy a jövőben nem leszek ilyen mérges.

Sok mindent nem tanultam meg matematikai tanulmányaim alatt, viszont egy dolgot biztosan: amennyiben kemény arcokat akarsz találni, nem reppereket, vagy extrém sportolókat kell nézegetned. Matematikusokat.

Persze az sem utolsó, ha csak egy hirtelen jött kérdésre, miszerint a "4/pi az mennyi?" azt a választ tudod adni, mint Srinivasa Ramanujan miszerint:

Kicsit bővebben erről a indiai formáról. Foglalkozása szerint "matematikus zseni", nem simán matematikus, mert azok bizonyítgatnak dolgokat, könyvet és újságcikket írnak. Meg dolgoznak. Ez Ramanujanra abszolút nem volt jellemző. Főleg a munka része. Legkomolyabb állása egy kikötőben volt, ott hivatalnokként dolgozott. (Ez nem tipikus matematikus meló - a Szerk.) Fontos tudni róla, hogy annak ellenére, hogy a 20. század legkomolyabb sejtéseit tudta felállítani matematikai szakképzettséget sosem szerzett. Az egyetemen többször is megbukott pszichológiából és művészetből, így eltanácsolták. Egyetemi évei alatt elszökött otthonról, hajléktalan volt és majdnem éhen halt.

Persze ezen kívül még bődületesen sok állítása van, akit érdekel nyugodtan keressen rá.
Ramanujan miután elutazott Oxfordba, hála az első világháborúnak vegetáriánus életmódját nem tudta folytatni, a vitaminhiány mellé még meg is betegedett. Hazautazott és 32 évesen meghalt.

Ő mondjuk elég csúnya és gyors véget ért, de ezzel sem tud odaverni Evariste Galoisnak,  aki az absztrakt algebrában használt Galois-elméletet alkotta meg. Galois húsz éves korában egy szerelemféltés miatt kirobbant párbajban vesztette életét. Az esetben, ha itt nyer, akkor sem lett volna neki sok hátra. Szabadidejében a republikánus tüzérségben szolgált, gondosan megosztva életét a politika és a matematika között.

Amennyiben ez nem lenne elég ok, hogy elhiggyük a matematikusok nagyvilági, csajozós-pasizós mivoltát felemlegetném Leonhard Euler-t akinek nem kevesebb, mint tizenhárom gyereke volt és emellett még a német hercegnőt is tanította matematikára.

A matek világában eléggé számít, hogy mekkora az Erdős-számod. Például a MIT Matematika Tanszékén minden oktató neve mellé oda van írva ez a szám. Honnan ered? Erdős Pál a matematika legnagyobb "junkie"-ja volt. A szó drogfelhasználó értelmében is, de a bizonyos területet lelkesen imádó értelmében is. 1525 matematikai publikációja jelent meg, 511 különböző emberrel közösen jegyezve. ( Ennek az 511 különböző embernek 1 az Erdős számuk, mivel közvetlenül dolgoztak Erdőssel, akik velük dolgoznak, azok Erdős-száma 2 lesz - a Szerk.) Itt a lényeg a cikkírás módszere, Erdős félig meddig hajléktalan volt. Fogta magát és "Agyam nyitva áll!" felkiáltással bekopogott egy ismerőséhez, hogy dolgozzanak közösen. Amikor megunta pedig távozott.

Lewis Carroll főleg könyveket írt. Geometriáról, matematikai logikáról és mátrixalgebráról. Jah meg az Aliz csodaországban című regényt. Arkhimédész, miközben a tengerparton rajzolgatott a homokba, egy római katona felszólította önmagának azonosítására. A katonának, a "Hagyjátok köreimet!" válasz nem tetszett, ezért ott helyben megölte korának legnagyobb matematikusát.

Descartes nyolc évesen ment egyetemre, de ez nem is annyira ritka ezen a területen. Sokkal ritkább a prímszámkeresés algoritmusát kitaláló Erasztothenész tudományon kívüli sikere, hiszen második volt az Olimpián futásban és birkózásban. Meg persze költő és zenész volt.

A tudományt legpazarabbul használó matematikus Abraham de Moivre volt, aki annyira komoly valószínűségszámítási kutatásokat végzett, hogy a saját halálának az időpontját is sikeresen megjósolta.

Blaise Pascal megunva a matematikai kutatásokat, szünetet tartott. Harmincas éveiben hat évig folyamatosan arisztokrata partikon vett részt és semmi luxuscikket nem tagadott meg önmagától. Még így sem "vert el" olyan gyorsan olyan sok pénzt, mint az orosz Grigori Perelman kortársunk, aki megoldotta az egyik híres Millennium-problémát, majd a jutalomként járó egy millió dollárt visszautasította. A megoldott problémát pedig inkább feltette a netre, minthogy komoly matematikai folyóiratban publikálta volna.

Végezetül pedig Newton nevét mindenki ismeri. Aki leírta a gravitációt, megalkotta a matematikai analízist, a binomiális tételt és megmagyarázta az egész naprendszert. De mi volt a valós foglalkozása? Hát, nem matematikus, csillagász vagy fizikus, hanem kémikus. Ezen a területen pedig nem maradt meg annyira a neve. Miért is, mit kutatott? Életének fő célja volt, hogy felfedezi a bölcsek kövét, a gravitációt csak szabadidejében írta le, ugyan ez áll az analízisre is.

Remélem be tudtam bizonyítani, hogy a matematikusok nem az unalmas, flanelinges, zoknis-szandálos kockát kategóriájába tartoznak. Még a legkomolyabbak is versenyezhettek vadságban bármelyik punkkal és harcoltak az idióta sztereotípiák ellen.
 

A cikk az eduline.hu-n megjelent írásra reflektál.

Nyolcadikos kompetencia-felmérésen volt egy szövegértési feladat az Államokban, ami széles körű népfelháborodást keltett. Szülők és tanárok együtt kezdték el folyatni a zsenialitás génjeit tartalmazó nyálukat, hogy ilyet nem lehet megkérdezni a gyerekektől. A gyerekektől, akik körében a legnépszerűbb olvasmányban, egy vámpír, aki csillog a napfényben hódítja meg egy emberlány szívét, aki közben egy vérfarkasba szerelmes.

A feladat egy híres gyerekkönyvíró tollából származik. A nyulat kihívja az ANANÁSZ, egy futóversenyre. A nyertes jutalma egy nindzsa és élete végéig elég fogkrém.
A felsorakozik a nyúl és az ananász a rajtvonalnál. A varjú elgondolkozik, kinek kéne szurkolni. A nyúl a gyorsabb, de az ananásznak biztos valami trükk van a tarsolyában, hiszen lassabb. Annyira lassabb, hogy mozogni se tud. Kifundálja, hogy az ananásznak fog szurkolni.

Elindul a verseny, a nyúl fut, az ananász ananász. Semmi trükk, a nyúl nyer, az ananászt meg megeszik.
A feladat annyi, hogy "Ki volt a legbölcsebb állat?" és "Miért ették meg az ananászt?".

Miután elgondolkoztam a feladaton arra jutottam, hogy egy ilyen kérdés sokkal jobban le tudja mérni a gyerekek képességeit, mint egy átlagos kis történet, triviális kérdésekkel.
Mi is van itt előttünk? Egy kérdés, ami egy szubjektív vélemény alkotására kényszeríti a gyermekeket. Hiszen eldönteni, hogy ki a "szép", ki a "csúnya" vagy a "bölcs", mind egyéni válaszalkotást követel meg tőlük.

Miért ették meg az ananászt? Nem szövegértési feladat valóban. Szövegértelmezési inkább, amennyiben fel tudunk fedezni a két szó között bármi különbséget. Mi számít, akár ebben, akár a másikban jó válasznak? Talán bármi, ami arra utal, hogy a gyerek tudta értelmezni a kérdést és hozzá tudta kapcsolni a szöveghez. "Megették, mert az ananász finom." jó válasz, logikus, megmagyarázható és mélyebb logikai és erkölcsi fejlettséget követel meg ennek belátása a gyerektől, mint a "Megették, mert az ananász átverte az állatokat." válasz.

Miért jogos a szülők felháborodása?

A feladat nem megszokott. Előhozhatja azokat az erkölcsi normákat, amit a gyerek otthon kap. Akinek a rosszalkodását megbüntetik, valószínűleg az ananász "halálát" a viselkedéséhez fogja kötni, hiszen a gyümölcs is rosszalkodott. Akinek azt tanítják, hogy mindig lássa meg a dolgokban a valódi jelentésüket és az életben elfoglalt szerepüket, az be fogja látni, hogy az ananászt azért ették meg, mert finom. Persze az ellenkezőjét is be lehet ennek bizonyítani, de ez pont elég indok ahhoz, hogy a szülők megharagudjanak a feladat kiötlőire.
A feladat így nem azt kéri számon, amit a szülők és a tanárok elvárnának egy feladattól. A feladat lényege az otthon és az iskolában begyakorolt eljárások betanítási módszerének és hatékonyságának a tesztelése. Amelyik feladatot deriválással kell megoldani ott deriváljanak a gyerekek, hiszen azért tanultak meg deriválni, hogy ahol lehet deriváljanak és csak ott deriváljanak, ahol deriválni kell. Az is felháborodást keltene, ha egy matematikadolgozatban olyan esetben követelnék meg a deriválás használatát, ahol az nem egyértelmű, pl. oda van írva, hogy koordinátageometriai feladatot. A diák meg sem próbálja deriválni, hiszen nem az van oda írva.
Így a felháborodás, mint olyan teljesen elfogadható reakció a jelenlegi oktatási keretek között.
 

Miért nem jogos a szülők felháborodása?

Amikor én sikertelen voltam egy dolgozaton, a szüleim első kérdése mi volt? "Másnak sikerült? Akkor neked miért nem?" Ez a hozzáállás pedig eltűnőben van. Sokszor tapasztalható, hogy a felnőtt véleménye szerint, amit ő alkot az tökéletes, így a gyerek is az. Amit az nem tud megoldani, az nem is elfogadható, amit az nem ért, az hülyeség. Amit a felnőtt nem ért, az is hülyeség.
A feladatnak van létjogosultsága, talán pont ez a tanítás jövője, hogy a megszokottól eltérő területen kell majd alkalmazni a megszerzett tudást. Matekdolgozatban nem egyenletet kell megoldani, hanem egy adott szituációban rá kell jönni az eddig tanultakból melyik az ott felhasználható ismeret. [Józsi bemegy a boltba, van pénze egy új TV-re, de mégis úgy dönt, hogy később fizet, miért tette ezt?] vagy [Azt kéred a dzsinntől, hogy legyen végtelen mennyiségű pénzed. Erre a dzsinn azt válaszolja, hogy rendben, mától a végtelenségig kapni fogsz 1/n dollárt. Miért jártál marhára rosszul és miért jó a dzsinn válasza?] persze ezek, csak ötletek, amiket és amikhez hasonlókat nem biztos, hogy elfogadnának a szülők.

Mi a jó és az előremutató válasz ezekre a problémákra? Bizonyára nem az, hogy megértés nélkül elítéljük és tűzzel égetjük fel az összes ilyen próbálkozást.
 

Az időpont: Augusztus 20-24

Idén nyáron is megrendezésre kerül, a tavalyihoz hasonlóan jó helyszínen (tök ugyan ott - a szerk.) a harmadik annuális Premontrei "akinemjönnemisszámít" Nagytábor!!

Mennék, de hova, mikor, kivel, mennyiért és hány hónapig vemhes egy teve?

Tenni akarsz az ellen, hogy veled még *forever alone* sem barátkozik? Egyszerű! Jelentkezz április 27-ig Böjtös Zsuzsa tanárnőnél, 3000 (háromezer) ropogós magyar, állami bankó előlegkénti leadásával és örülj neki, hogy többet tettél a sikeres jövődért, mint bármelyik énekórán! 

A helyszínre érkezve a visszajáró táborozóknak déja vu érzése lehet, hiszen idén is a helyszín Bernecebaráti. (Igen, igen ez volt a poén, hogy a tábor nagyon baráti, "bernecebaráti" a tavalyi szórólapon. Hagyjuk nevetni kicsit a lassabbakat. Oké folytassuk az információáradatot)

Hivatalos vagy a táborra, ha idén vettek fel nyolcadikból a premibe, ha idén evolválsz nyolcadikosból kilencedik a osztályossá, vagy felsős hallgatója (diákja, aucs a megszokás - a szerk.) vagy a gimnáziumnak.

A teljes tábori díj előreláthatólag 15000 (tizenöt ezer) forint, de ne tessék ijedten rohanni kirabolni a legközelebbi bankot, ez a maximum. Pályázunk pénzre, valószínűleg kapunk is, akkor a végösszeg kevesebb lesz, vagy a szervezők nagyon divatosan fognak öltözni szeptemberben. (Bár, így hogy elballagott az én nevem által fémjelzett osztály nem tudjuk beírni, hogy "kisegítő iskola" vagyunk - a szerk.)

Miért is gyertek? Hát, azért mert szeretnétek. Nyolcvan ember elhelyezésére van lehetőségünk és idén már pont elegen tudják, az eddigiek alapján, hogy ez mégis mennyire király dolog is, nem kell ösztönöznünk senkit, azok akik ott voltak megteszik ezt helyettünk. Viszont aki jönne, az mindenképp jelentkezzen háromezer forinttal Böjtös Zsuzsa néninél, mert azt nem akarjuk, hogy azért maradjatok ki, mert elkéstek a jelentkezéssel!

Ezen kívül csatlakozzatok a facebookon a tábor csoportjához, hogy folyamatosan kapjátok az információkat: https://www.facebook.com/groups/296399890435548/

Meglepően gagyi cím után komoly témáról beszélni egy amolyan szerkesztői, rituális öngyilkosság. Nem baj, kell az ilyen is, túlszaporodtak az írók, kellenek az áldozatok.

Ez az ember itt a felsőoktatásról fog írni, meg annak áldott, s áldatlan helyzetéről. Kis hazánkat fogja összehasonlítani a nagyvilággal objektív és szubjektív szempontokból. Racionálisan és teljesen érzelmi alapon. Akinek ez nem inge az vasalja ki és adja át másnak, hisz kötelességünk értékeinket megőrizni és nem csak porosodni, akár kötelességünk az vagy nem. Aki az előbbi pár sorból bármi értelmet kiszűrt annak gratulálok, jól fog sikerülni a magyar érettségin a szövegértés feladat.

Magyarország lakossága baromi optimista becslésekkel is alig éri el a 10 millió főt. A Massachusetts Institute of Technology youtube-csatornájára feltöltött videókat 36 millióan látták.
Az "Open Yale Courses" program keretében 42 különböző kurzust végezhetsz el ingyen és bérmentve, online, videókkal és egyéb tananyagokkal. A video.bme.hu honlapon 39 kurzusról felvett videókat tekinthetsz meg.
Nagyon komoly videóarzenállal rendelkezik a Yale, a Harvard, az MIT, Oxford, Cambridge és a Karolinska Institue (svéd egyetem, az ARWU.org szerint a világon a 42., Európában a 6. legjobb egyetem). Viszont nem terjeszkedik ilyen téren a Sorbonne, az ETH Zurich, a Tokyo- Egyetem, vagy a Koppenhágai Egyetem.

A második csoportba tartozik az összes magyar egyetem is. Beütve a BME, a szegedi egyetem, az ELTE vagy akár a Corvinus nevét merő anonimitásba és részeg fiatalokba ütközik az ember, pár gagyi reklámanyaggal megspékelve.
Aki próbálkozott már azzal, hogy beírja az angol google-be, hogy "Hungarians are..." akkor tapasztalhatta, hogy a javasolt befejezések olyanok, mint "...aliens", esetleg "...smart". Ezzel elképesztően elégedettek lehetünk, mert a "Romanians are..." keresésre a javaslatok olyan pozitív jelzők, mint a "...gypsies" és "...stupid". Ugyan itt a horvátok rasszisták, a szlovákok oroszok, az osztrákok undokok, furcsák és németek, míg az ukránok egyszerre szexik és gonoszak. Lengyel barátaink buták és rasszisták, az olaszok pedig feketék és nem zsidók. El lehet játszani ezzel, nem fog senki találni még egy ilyen pozitív megítélésű népet.

Minek köszönhetjük ezt? Az alig 10 éves történelemmel rendelkező Abel-díjnak (Nobel-díj szintű matematikai elismerés, már csak azért is mert ezt is a norvégok osztogatják) két magyar származású díjazottja is van (Lax Péter és Szemerédi Endre), míg a valódi Nobel-díjazottak között is megsüvegelendő a teljesítményünk. Meg feltaláltuk a golyóstollat, szintetizáltuk a c-vitamint és mindenben benne voltunk kicsit. Akkor erre miért nem vagyunk büszkék? Miért nem mutogatjuk a világnak, hogy "hali, itt is van felsőoktatás és hatalmas agyak oktatnak olyan szinten, hogy az amerikai egyetemek sírva bújnak be az ágy alá!"? Nem túlzok, hiába elérhető az interneten az MIT összes kurzusa, aki azokból akar felkészülni a BME-s vizsgáira nagy valószínűséggel megbukna.
Egy beszélgetés során megállapítottam ismerőseimmel, hogy ami matematikából ott elérhető, talán elég két félév elvégzésére a BME matematika szakán.

Hiába a rengeteg angolul is tudó előadó az előadások nem nyilvánosak, nem kerülnek fel a youtube-ra, nem elérhetőek a (nemzetközi) nagyközönség számára. (A BME mentségére szóljon, hogy a video.bme.hu-n elérhető tartalmak csak a youtube miatt nem oda vannak feltöltve)

Akinek vannak ilyen ambíciói és érdeklik, hogy hogyan is néz ki egy egyetemi előadás, az nyugodtan nézze meg a felsorolt helyeket. Aki tud más magyarországi intézményektől elérhető tartalmakat az kérem dobja be a közösbe.
 

Ünnepnapon mindig nagy a sürgés-forgás. Vendégek fognak érkezni, nekik főzni kell, ki kell csinosítani a lakást. De nem akármilyen ünnep van. Húsvét napja, vasárnap. Az egész falu templomba készül. Irén is próbál felöltözni, közben egyet-egyet kavar a levesen, sőt a húst még nemhogy nem tette be a sütőbe, még a mártás sincs kész. Zoltán, a férje az utolsókat törli az autón; elvégre annak is ragyognia kell a templom előtt. A gyerekek, Sanyi és Marcsi még a tévé előtt ülnek. Az anyjuk próbálja őket noszogatni, hogy már öltözni kéne, mert így el fognak késni, de a kicsiket még jobban érdekli Tom és Jerry, mint a templomba járás. Egyelőre. Ha már ott lesznek a misén, minden figyelmüket le fogja kötni a pap beszéde. Egy ideig, persze.
– Most már elég legyen! – szól rá a gyerekekre a még mindig, talán minden eddiginél jobban siető anya, és egy mozdulattal lekapcsolja a televíziót. – Tessék öltözködni!
– Jó, anya! – válaszolják csalódottan a gyerekek, de rögtön fel is kapkodják a ruhájukat.

Mikor mindenki készen van, rohannak kifelé a házból. Egy dolgot felejtettek el: az autó, és persze apa. Zoltán ugyanis még mindig a régi Suzukit istápolja, de „mindjárt kész.” Gyorsan bepattannak, elindulnak, és mikor Sanyi becsukja a kaput, felhangzik a harangszó.
– Már egy éve nem késtünk el, miért épp most? – sóhajt az autóban Irén.

Nincs messze a templom, három perc alatt odaér a kis család. Bemennek. „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Mikor a hívek leülnek, előresietnek a nők, eddig ugyanis nem tették; az mégiscsak illetlenség lenne, a pap beszéde közben gyalogolni. Irén legalábbis így gondolja. Zoltán látja, hogy Sanyi nem jön vele. Hátraszól.
– Nem jössz leülni?
– Nem, köszi. – Őszerinte már gyalogolni is illetlenség. Persze nem áldozás alatt.

Nem téve semmi mást, Zoltán felesége és lánya után siet előre. Sanyi hátul marad. Körbenéz. Még egy páran ott állnak mellette. Két még kisebb fiú, az egyik egyedül áll, kicsit mintha szorongna, a másik családjával együtt, de ő sem érzi teljesen jól magát. Egyikük arcán sem látszik semmilyen érzelem.

Egyszer csak zajt hallanak a hátuk mögül. Kinyílt az ajtó. Mivel Sanyi van a legközelebb hozzá, becsukja, majd visszaáll a helyére. Úgy öt perc elteltével megint kinyílik. Megint becsukja. Megint kinyílik. Az egyedül álló kisfiú ránéz Sanyira. Arca kifejezéstelen, de mégis van mondanivalója. „Hagyjad.” Sanyi mégis odasétál. Becsukja az ajtót, de most nem somfordál vissza a helyére, hanem nekitámaszkodik, nehogy kinyíljon. Egy ideig bírja, majd kezd kényelmetlenné válni számára a pozíció. Két lábát megcseréli. Ekkor pedig az ajtó kattan egyet. Megint kinyílik. A pap ránéz, meg a kisfiú is. „Hagyjad.” Sanyi csalódottan áll vissza a helyére.

Mikor le kell térdelnie, fáj neki. Megszokta már a pad fadeszkájának puhaságát. Most pedig kénytelen a kemény kőre térdelni. Megbánta már rég, hogy nem ült oda a családjához. Odamenne, de nem teszi. Az illetlenség. Most meg már főleg. Tíz percet csak kibír már, úgy gondolja.

„Köszöntsétek egymást a béke jelével!” Leizzad. Mikor ott ül, a szokott helyén, mindig kezet fog a barátaival, családjával. Most pedig csupa ismeretlenek állják körül. Nem baj. Megerőlteti magát. Odanyújtja kezét a fiúknak. Azok pedig, a mise során először, elmosolyodnak. Sanyi visszamosolyog rájuk. Áldozásnál együtt mennek ki, a keresztet egymás után kapják homlokukra. És mosolyognak.

– Miért nem jöttél oda, hozzánk? Velünk? – érdeklődik kifelé menet Marcsi.
– Nem tudom. De nem is akkora baj.

A sportot szeretem csinálni (jaj!), nézni... egyszerűen élvezni. Az utóbbi két hétvégén pedig meg is volt erre minden lehetősége minden egyes premis diáknak.

Gödöllő nagy város, még nagyobb, ha végiggyalogolunk rajta. Ez történt velem múlt szombaton, amikor is az olimpiai öt(hét)próba negyedik eseményén vettem részt: a gyalogtúrán. Az útvonal: Premi-Alsópark-Kastélypark-Erzsébet park... ott meg sok szerteágazó útvonal, aztán át az M31-esen, és még egy kis kör a határban. A táv: 24/2, illetve 24 km (bár ez utóbbi a nagy sár miatt meg lett kurtítva). Fárasztó volt, de tetszett; megkaptam a harmadik pecsétemet is.

A nagyobb múltra visszatekintő rendezvény: a 24 órás kosár. Felejthetetlen élmény...

Már negyed kilenckor a sportcsarnok melegét élveztem, és 9:00-kor el is kezdődtek a mérkőzések: a kicsik lelkesen vetették bele magukat a játékba. Ekkor még nem voltak sokan a környéken; az igazi csődület délután 3 és 5 óra jelentkezett... megtelt a nézőtér, a kondicionáló terem, az ebédlő.

A C002-es termi filmeket érdeklődve követték figyelemmel a fáradtak, meg az unatkozók, minden műfaj szerepelt a repertoárban, Horrorra akadva, Family Guy, Másnaposok, Borat... az egyetlen hátráltató tényező a szinte elviselhetetlen lábszag volt, ami az ablakok kinyitása előtt és után is kitöltötte a rendelkezésre álló teret.

Az ebédlőben nagy sikert arattak a társasjátékok: Beugró, Scrabble, Monopoly, Activity... bár a pókerbajnokság, és az ez után következő felhőtlen játszmák vitték a prímet. Ezeket persze csak addig lehetett űzni, amíg az ezekhez szükséges agyi szint megvolt a még kevésbé fáradt elmékben. Amikor már ez nem állt fenn, akkor következett a világ legjobb szerencsejátéka (copyrightos!): Egy dobókockával dob a játékvezető, és mindazok, akiknek a dobást megelőző tippje nem egyezett meg a kidobott számmal, hagymát voltak kénytelenek enni. Gyilkos egy játék, az biztos: fél óra után már senki sem bírta ép nyelvvel.

A kosárlabda mellett egyéb sportok is felütötték fejüket: a csocsó- és pingpongasztalok mellett is mindig álltak, kezükben a rúd végével, na meg az ütővel. Az éjszakának is megvolt a maga sportja: az alvás. Én nem értem, hogy lehet üvöltő zene mellett ezt tenni, de a legkülönbözőbb pózokban alvókat kellene inkább erről megkérdezni. Már ha éppen nem próbálják meg őket alvás közben - mintegy csomagnak nézve - arrébb tologatni.

Még végszónak: nagyon sajnálom, hogy nem írtam mostanában, de inkább kivártam a megfelelő alkalmat, semminthogy színvonalon aluli dolgokkal pazaroljam az olvasók idejét.

Komolyan nem tudom. Valahol tovább kéne tanulni, hiszen már megkaptuk a parancsot, hogy nem azért járunk a Premibe, hogy OKJ-s képzésen végezzük. A lehetőségek széles tárháza áll előttem. Ez a baj. Pedig még csak a fakultációkról kellene dönteni...

Első ötletem, a legkonzervatívabb: ELTE matematika. Előtte meg matek-kémia fakt. Ez így teljes mértékben rendben van. Egy a gond: hol dolgozzak aztán, és főleg mit? Mert a tanári hivatástól mindenki eltanácsol. A megélhetés, ez a fő probléma. Ezt mondják. Hátha megváltozik addig. Remélem.

Ha már tudományok, miért ne külföld? Akkor már merjünk nagyot álmodni! Mondjuk MIT. Igen. Félévente 15000$ tandíj, és ez a támogatott változat. Azt meg össze kéne kapargatni valahonnan. Úgy döntöttünk, az lesz, hogy még azok, akik ugyancsak az USA-ban akarják folytatni, random szövegeket írnak, én meg írok rájuk random dalokat. Aztán meg eladjuk őket. Jól jövedelmez, az biztos. Vagy inkább álljak a Tesco-ban bohócruhában, lufit hajtogatva? Esélytelen.

És ami még ma felvetődött a találgatás során, az a modellkedés. Erről gyorsan le is beszéltük a témát fölvetőt.

A fejleményekről még értesíteni fogok mindenkit, megígérem.

Imádok múzeumba járni!

Aki már egy ideje a Premiben tengeti napjait, az tudja, hogy minden félévben egyszer kötelező ellátogatni egy szépművészeti múzeumba. Nem feltétlenül a Szépművészeti Múzeumba, de én most még ezt is betartottam. A kiállításról nem akarok sokat írni, ezzel nem untatnék senkit (olvassa majd a rajztanár! ő meg úgyis élvezettel teszi), de mégis valami miatt említésre méltónak tartom az egészet: a vendégkönyv.

Én nem tudom (tessék felvilágosítani, ha az ellenkezője igaz), de a vendégkönyvben 5 bejegyzésből legfeljebb 2 magyar nyelvű. Ezeket elolvassa valaki, vagy fogadnak fordítókat? A feedback igenis fontos, de kérdés, hogy oroszul vagy spanyolul is fontos-e (valószínűleg egyébként igen, sőt).

Magyarul sem olyan rózsásak a dolgok. "Külön gratulálnák a dizájnernek." No comment.

A múzeum-shop pedig nagyon tetszik. Főleg a Budapestről, Magyarországról szóló angol nyelvű útikönyvek. Nem sok van bennük Gödöllőről, de azért rendben vannak. Az más, hogy kiejtési útmutató is van a könyvben, és a gy kiejtését meg sem kíséreltetik, a tanács: egyszerűen ejtsünk dzs-t.

Menjünk tehát kulturálódni! Ha másért nem, hát a vendégkönyvért. Érdemes.

Azt hinnénk, hogy ha valami nem érdekli az embert, akkor azt figyelmen kívül is hagyja, és csak azt jegyzi meg az ember, amit meg akar.

Kötekedő Józsi bácsi azt mondja: "Hö. Hát a fiam mindig nézi a színes doboztot. Abba' meg akkora marhaságokat mutogatnak... De mindíg tudja ám, hogy mi vaut a legújjabb hírdetés!" Ahogy a mondás is mondja: a rossz reklám is reklám. Ha valami nagyon újszerűt, nagyon feltűnőt, akár negatívan különleges dolgot is hallunk, például egy idegesítő szöveget a TV-ben, akkor az akarva-akaratlanul megmarad az ember fejében. Aztán pedig egész nap ezt ismételgeti. Mások előtt is. És ők is elkezdik ugyanezt tenni. És egyre idegesítőbb az egész.

Ennél már csak egy érdekesebb van: amikor a csillagjátékot kezdik el ismételgetni, ami pedig valószínűleg nem a legmainstreamebb zene manapság...

 Jelentem tisztelettel, megtaláltam napjaink legkülönösebb és egyben legkevesebb tudást igénylő munkáját.

A gengszterfilmekből ismert behajtói munkakörről azt gondolnánk, vagy az alvilág sajátos keretei között létezik vagy sehol. De nem, a jogállami, demokratikus és humánus rendszer (amiben élni remélünk) szintén megkívánja, sőt, megköveteli adósságbehajtók létét.

Természetesen szigorúan a törvény adta határok között mozoghatnak csak, ezt a penzbehajtas.net oldalon többször is kihangsúlyozzák.

Tevékenységük dióhéjban a következő: ha az adós (cég, magánszemély) a végrehajtó többszöri felszólítására sem rendezi tartozását, a "Behajtó Iroda" emberei kezdenek el neki szerelmetes leveleket írkálni, majd módszeres telefonos zaklatás, végül pedig személyes látogatás következik. A honlapon van kép a jó kiállású fiatalemberekről munka közben is. Elegáns munkaruhájukban állnak házak előtt.

Itt tenném én fel a kérdést, hogy mégis mire jó ez az egész? Aki nem akar fizetni, az miért változtatná meg véleményét, csak mert négy-hat férfi a háza előtt tart teadélutánt? Ha hozzám jönnének, és becsöngetnének, kiszólnék, hogy "nem veszünk semmit!", aztán mennék a dolgomra. Ars poetikájuk szerint egy ujjal sem nyúlhatnak senkihez. Ez így inkább egy kisebb létszámú bér-tüntető tömegre hasonlít (bár külső alapján ítélkezve csak a szélsőjobboldali politikusok követői közé tudnának feltűnés nélkül beilleszkedni), mint a Corleone-família hasonló küldetésű különítményére.

A honlapon kiemelten sikeres esetként említik egy szegedi cukrászda tulajdonosa ellen intézett bevetésüket, mikor is a besétáló urak látványától megrettenve a vendégek sürgősen elhagyták a helyiséget, a biztonsági őrök pedig rendőrt hívtak. A rendőrök persze úgy jártak, mint Micimackó (t.i. semmi dolguk nem akadt), hiszen az urak csak demonstratív jelleggel üldögéltek az asztaloknál. A vezetőjük beszélt a tulaj jogi képviselőjével, aki elmondta, hogy az ügyben még nincs jogerős ítélet. Ez volt a "pszichológiai hadviselés"? Hát ehhez képest egy lazább, az iskolaigazgatónál tett vizit is Andrássy út 60.

Én az aktuális főpincér helyében széles mosollyal arcomon üdvözöltem volna az új vendégeket, esetleg megjegyezve, hogy "jé, összeöltöztetek?" majd eléjük téve az étlapot felhívom figyelmüket a napi ajánlatra, és arra, hogy a tulaj vendégei egy kávéra. Az ilyen feszültségkeltéshez két fél kell...

A törvényt szigorúan betartva gyakorlatilag semmit nem tehetnek, amivel meggyőzzék az adóst. Amit ők megtesznek, azt megteheti bárki saját maga, sőt, akár egy törékeny kislány is. Ja, hogy az Iroda dolgozói komoly szaktudással rendelkeznek, és sok év tapasztalatával? Bocsánat, ez esetben mégiscsak megéri kifizetni nekik a behajtani kívánt összeg 1%-át (de minimum 50 kilót).

Félreértés ne essék, nem kívánom, hogy ezek az urak bárki ellen fizikai erőszakot alkalmazzanak. Csak kíváncsi lennék, hogy vajon 65 kilós szakembereket miért nem alkalmaznak...

A választ megtalálom a honlapon: "a kollegáim nem azért nagydarabok és erősek, hogy valaki ellen tudjanak erőszakot alkalmazni, hanem a megjelenésük során az adósoknak eszébe se jusson ilyen öngyilkos gondolat"

Mégis, miért jutna eszébe bárkinek is olyan embereket bántani, akik a légynek sem ártanak? Ha nem szemetelnek és hangoskodnak, akkor addig álldogálhatnak a házam előtt, amíg nekik jólesik.

De érdekesen árnyalja a képet az alábbi szövegrészlet:

"A pénzbehajtással foglalkozó cégek tág határokon mozognak. Az egyik véglet, akik kizárólag levelezéssel vagy kedves telefonbeszélgetéssel próbálják az adósokat a fizetési hajlandóságukra rábírni, valljuk be nem sok eredménnyel. A másik véglet, akik minden jogi háttér nélkül fejetlenül rohannak az adóshoz és nem riadnak vissza még a fenyegetéstől és a kemény fizikai erőszaktól sem. A két véglet egymásra mutogat. Az öltönyösek rémhíreket mesélnek a lehetséges ügyfélkörnek a kigyúrt kopaszok módszereiről, míg a kopaszok kinevetik az eredménytelen öltönyöseket. Tipikus magyar mentalitás. Mind a két fél állításában van igazság, de ennek ellenére mind a két tábor tanulhatna valamit a másiktól."

HOGY MI?! "Mindkét fél állításában van igazság"?! Meg tanulhatnának a másiktól? Ezt én inkább nem akarom érteni. Nem, nem gondolok bele. Rátok bízom, értse mindenki ahogy akarja.

A végére még annyit, hogy az (egyébként zseniális) Kim Dzsong-Il néz-blog képgyűjteményéhez hasonlíthatnám a honlapon szereplő képeket, csak itt a kollekció címe az, hogy "A Costella Behajtó Iroda munkatársai állnak".

Aki kedvet kapott ehhez a munkához, jelentkezzen bátran valamelyik hasonló cégnél, a Costella alapítója és irányítója szerint mindig komoly szükség lesz rájuk.

Hideg van. A természet nyugalomban csicsikál. Minden lelassul. Az erdőben sem alakul ez másképp. Sőt, éjjel ez még szembetűnőbb. Az "este jő, szürkül bé". Nyikkanni a nappali állatok nem mernek ilyenkor. Meg nem is akarnak. Dr. Bubó diskurálgat. Talán Ursulával, ki tudja. Jól esne ilyenkor egy forró orosz csáj. Inkább nem iszok. De a legjobb tea apádé. Kánya bánja... de a dohány! Mindegy. A farkasok a fekete eget bámulják. A hold se süt. Éppen ott jár barátom, Ferenc. Zimankó. Túléli? Betérhetne. A szomszéd kocsmába is. Ott sok a duhaj duhajkodó. Szász, bajor, rác, horvát. Hordóinkat nem kímélik. Az öcsém a csapos, Illés. Yateset nem szolgál fel. Apám nagy gyűjteményében mindenféle bor volt. Már nincs sok. A falu szépe is ott van. Alakja csupa kecs. Kés van kezében. Dolgozik. Nagyon megtetszett nekem annak idején. Az egész család kiszolgálja a mulatókat. Csak én nem vagyok ott. Én csak írok itt az ágyamban. Kint nyerítenek a lovak. Telivér, ahal-tekin? Dehogy! Inkább Trabant. Koros. Apám is az. Az övé. Hova mehet? Talán a városba, a gazdagok báljába? Ahol a fő fogás polip? Piha! Nem hiszem. Inkább igyekszik a polgármesterért. Juhász Kamill. Ne! Rideg ember az. Nem hiányzik a mulatozáshoz. Azt ígérte, eljön. Anyám pedig aggódós asszony. A múltkor is, mikor a Kutasi Pál nem volt ott a misén, rögtön üzent apámnak, hogy nézze meg, mi van vele. Gyötörte a láz. Ha a pápa is jött volna celebrálni, akkor se ment volna misére. Apám rögtön el is vitte az orvoshoz. Már a Tarpa-tó mellett járt. Onnan már nem messze volt a polgármester háza. Hirtelen az autó elé rohant valami. A falu egyik kóbor kutyája volt, Paul. Ikrek voltak, mindig együtt mentek testvérével, Peterrel. Valószínűleg valami németeké lehettek, mert ez volt a nyakörvükre írva, mikor megtalálták őket. De a falubeliek csak Péternek és Pálnak hívták őket. Most Paul ott feküdt a kerék alatt. Apám nem tudott mit csinálni. A kocsmára gondolt. A kocsmában egy pint ért vagy száz forintot, persze pálinkából. Nem is a ser! Este volt, már inkább éjszaka. A polgármester kertje már látszott. Benne három szobor: Brahma-Visnu-Siva. Dóri, a polgármester lánya a kocsihoz sietett. Rögtön fel is ajánlotta a segítségét. "Jöjjön! Apám bajban van." Elfutottak a házig, és be. Az asztal mellett két ember üldögélt, az egyik a polgármester volt, a másik... "Stabiszevszky vagyok." "Az mi?" "Az a nevem. APEH. A polgármester úr nem fizetett adót. Mindjárt hívom a rendőrséget." "Szükséges ez?" Eszembe jutnak apám szavai. "Fiam, nem leszel baka. Nem vonz téged a tót hon." Aztán úttörő lettem. De a hatósági pálya sosem tetszett. Miért jó ez nekik? Éjjelek éjjelén az embert riogatni? Istenem! Itt a falra akasztva egy sisak. "Evil Helmet." Legyek öngyilkos? Nem. Be kell fejeznem. Nincs sok hátra. Csak egy. Semmi értelmes nem jut eszembe... Az ajtó nyílik. Vége a mulatságnak. Hazajött a falu szépe. "Te még ébren vagy? Képzeld, milyen sokat ittak. Egy kicsit segítened kellene. Az a Wirnhardt gyerek már megint jócskán felöntött a garatra, apád meg a polgármesternél van. Haza kéne kísérni..." És egy csókot nyomott az arcomra...

Emlékszem, talán májusban, vagy még annál is korábban láttam egy montázst, ami összegyűjtötte az addigi 2011-es eseményeket. Az volt alá írva, hogy "Micsoda év volt ez! Ja, hogy még csak május van?"

Hát ez szerintem tökéletesen leírja, hogy mennyire tele volt ez az év tűzdelve eseményekkel. (És még koránt sincs vége! - a szerk.) Pórul jártak a diktátorok és egyéb rosszfiúk az idén, szomorkodtak az Apple tulajdonosok és az Apple részvényesek. A népesség átlépte a 7 milliárd főt. Magyar vonatkozású dolgokról meg csak annyit, hogy idén volt a West Balkán... Meg egy rakás más dolog, de most a Wikipédiából kopipésztelni mindenki tud.

Az semelyik híradásba nem kerül bele, hogy mi nem történt meg az idén. (elég pesszimista embernek tűnhetek, hogy erről írok - a szerk.)
Egyik diktátorját vesztett országban sem lett gyökeresen jobb az élet. Jöttek új problémák a régiek helyett. Meg úgy globálisan semmi nem lett jobb. A mai napon körülbelül 60 ezer ember halt meg, ebből több, mint 10 ezer ember halt éhen. 915 millió ember éhezik a világon, szemben az 1,5 milliárd elhízottal és az 500 millió súlyosan elhízottal. Lehet mondani, hogy na ez egész jó arány. 915 millió ember nem így gondolja. Ami még egy ehhez kapcsolódó érdekes adat, hogy a mai napon eddig a pillanatig közel 200 millió dollárt költöttek túlsúlyból adódó betegségek kezelésére és 80 millió dollárt fogyókúrás programokra. Ez nem nemzetközi adat, ez csak az USA.

A környezetbarát energia kutatásában messze nem volt akkora sikeresség, mint mondjuk a táblagépek (iPad és társai) fejlődésében. Természetesen nem is élvezte annyira a nagyközönség figyelmét, valószínűleg annyi pénzt sem kapott, mint amennyi okostelefonokra és tabletekre költött a világ. Ahogy a kínai kislány ügyében is kifejeztem, arra figyelünk csak és kizárólag, amit oda dugnak a szemünk elé. Arra is csak akkor, ha megtartják a kellő távolságot, hisz egy földön fekvő hajléktalantól elfordítjuk inkább a tekintetünket, de mintha az sem zavarna senkit, hogy a Keletiből kifelé jövet az erdős részes hónapról hónapra több a hullámpalából épített viskó.

Természetesen az, hogy még nem látszódik a megoldás nem jelenti azt, hogy nem is fogjuk elérni soha. Az út jó. A worldometers.info honlapon az éhezők száma csökkenő tendenciát mutat.

Kívánom, hogy a 2012. év világszinten boldogabb és sikeresebb legyen, mint az idei volt!
 

Lehullott az első hó,
Hol vagy kedves Télapó?
Vallásom nem engedi,
Gyertyát így nem teszek ki
Hiába van hét ága,
A hanuka nem járja!

Ajándékot nem veszek,
Felnyalok egy bélyeget.
Mézeskalács hegyekben
Nincs ember a tereken.
Szomorú a fenyőfa
A testvére már hulla.

A bejglit én sütöttem,
Szeretettel megettem.
Ki is az a Jézuska,
Egy kisgyerek sem tudja.
A karácsony szép és jó,
Ajándékozz Télapó!

A Tescoban nagy a sor,
Ajándék lesz, nem nyomor.
Hat raklapnyi tusfürdő,
Drága volt ez feltűnő.
Lehullott az első hó,
Balesetes Híradó.

A tévében jólét van,
Vegyél többet, ez a tan.
Szép karácsony reggelén,
Egy család sem szuverén,
Túláradó szeretet,
Az ünnep ily kegyetlen.



 

Télen pedig néha megesik, hogy esik. Az első havas téli nap pedig mindig izgalmas... mármint nekem az, az biztos. Tudom, sokaknak tele van a hócipője ezzel a témával, de azért úgy gondolom, hogy el lehet olvasni.

Tegnap este anyukám közölte, hogy felkelés után menjek el Gödöllőre egy pár csirkéért, amit karácsonyra kapott az egyik kollégájától. (Furcsa, nem igaz?) El is indultam a buszmegállóba, bakancsban, meg jó vastag, meleg kabátban. Csak hullt a hó, én meg Micimackóval ellentétben nem fáztam, de annál jobban éreztem magamat, mikor az egész utcát lassan beterítette a finom, fehér por. (Nem porcukor (pedig nem is lenne rossz...)!)

Annál kevésbé voltak jó érzéseim, mikor felszálltam a buszra. Rögtön eszembe jutott, hogy az első havas napon mindig van baleset Gödöllő és Valkó között. Mert hát az emberek úgy vezetnek, mintha bármelyik másik száraz nap lenne. De ez nem igaz. Főleg nem egy emelkedőn, meg ha nyári gumival közlekedik az ember.

Így is lett. Már majdnem elértük Gödöllőt, mikor lassított a busz. Az utasok rögtön meresztgetni kezdték a nyakukat: mi történt? (Én persze rögtön tudtam, mivelhogy ez minden télen így van.) Egy villogó tűzoltóautó tárult a szemünk elé, és megállított minket egy forgalomirányító tűzoltó. Egy autót húztak ki az árokból. Csak ennyi. Csak.

Haladt a busz tovább úti célja felé, és meg is érkezett. Leszálltam a vasútállomásnál, ahol sokan várták a TESCO-buszt. Pár arabnak kinéző egyetemista nagyon mosolygott... Az egyikük meg is szólalt: "You haven't seen like this, have you? It's white... snow!" Hát igen.

A csirkeszállítmányt átvettem, hazafelé meg majdnem dobtam egy hátast (a szó szoros értelmében). Kösz! Utálom a havat. (Nem is. (De. (Nem. (Csak akkor, mikor megdobálnak vele.))))

Az utóbbi évek gyakorlatához híven a felvételit 2020-ban is már csak online lehet feladni. Mivel az informatikai oktatás már legalább annyira fontos, mint hat idegen nyelv autodidakta módszerekkel történő elsajátítása, ezért a felvételit bináris kódban írva áll módjukban az egyetemeknek elfogadni.

Költségpolitikánk miatt nem alkalmazunk külön a felvételi miatt embereket. A helpdesk és egyéb adminisztrációs munkát teljes egészében pókok és bambusznádak végzik el, de nem aggódunk a túlterheltség miatt, mivel az államilag támogatott félévek számát ismét csökkentettük kettővel, így idén ez a szám -6, vagyis Ön úgy is fizet hat félév költségtérítést, ha be sem adja a felvételit semelyik képzésre sem.

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató című kiadvány kiadási dátumát törvény rögzíti február 14. délutánjára, így Önnek több, mint 36 órája van eldönteni, hogy hova szeretné beadni a felvételit, de a szakok itt még nincsenek megnevezve, a könyv csak kódszámokat tartalmaz, Ön majd augusztusban megtudja, hogy felvételt nyert-e, majd októberben megtudja, hogy az elmúlt két hónapban mely egyetemre járt.

Az idén több új szak is indul, az állami szükséget figyelembe véve, ilyenek például az Azori-szigetek tanulmányok és a hullócsillagokkal foglalkozó meteorológia. (A sikeresen működő, vasutasokkal foglalkozó bakterológia példájára.) Viszont megszüntetjük az orvos- és a mérnökképzést, mivel egy ilyen képzés árából, rengetegszer meg lehet tenni a Sopron-Budapest utat egy Audival.

Az intézmény-összevonások mértéke idén sem csökkent. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát összevontuk a Rabbiképző Főiskolával és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológia szakával, mivel, ha egy Istent hisz mindenki, akkor minek kell külön képzést biztosítani mindenki számára. Ezen kívül a gödöllői mezőgazdasági képzéseket összevontuk a Corvinus közgazdasági képzéseivel, ezzel megteremtve egy egységes gazdasági képzést, az ország szívében, Balmazújvárosban.

A kommunikáció és médiatudomány alapszakra felvehető hallgatók számát tovább csökkentettük. Idén kétszer annyi embert nem fognak felvenni, mint amennyi jelentkezik. A felvételiző diákoktól elvárjuk, hogy magasan legyenek képezve retorikai tudományokban, így csak azon esetben nyerhetnek felvételt, ha két felsőbb éves hallgatót rábeszélnek, hogy hagyják ott a képzést.

Az érettségi rendszere is változik. A két élő és egy holt nyelvből tett nyelvvizsga mellet továbbra is elvárás a legalább három általunk kitalált tudományágból való érettségi. Újítás viszont, hogy a felvételizőknek már az érettségi folyamán legalább 30 kredittel rendelkezniük kell. Felvételi követelmény továbbá az írásos beleegyezés abba, hogy nem csak, hogy Ön nem hagyja el élete végéig Magyarországot, de addig át sem veheti a diplomát amíg három külföldit át nem csábít Magyarországra.

Sikeres felvételit és boldog egyetemi éveket kíván Önnek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Felsőoktatási és Bányarab Ügyi Államtitkársága
 

Gondolom, nem az én posztom a mai nap rejtelmeiről írni, de azért leírom személyes tapasztalataimat, mert hát van elég (meg mi tagadás, élvezem is a dolgot...), és az is jó, ha a premblogon van néha valami oridzsinál premis, nemde?

Kezdem az elején. Azaz a foglalkozásválasztásnál. (Ami nekem hétfő reggel 7:50-kor történt, de mindegy.) Nem volt hiány az elfoglaltságokból, úgyhogy sikerült jó helyeket találnom, egyik választásomat sem bántam meg, sőt, kifejezetten örültem, mert minden dolgot amit csináltam, már ne először próbáltam, így nem okozott nagy gondot az elkészítésük... (persze, nagyképűsködik!) Na jó, nem azért mondom, de hát nem a kézügyesség az erősségem, úgyhogy a kézműves elfoglaltságok általában nem a kedvenceim, de most csak kivételek voltak.

Kicsit lassan és zökkenősen ment a választás, maradván a régi rendszernél (papír, toll). Már felvetült az ötlet, hogy mi lenne, ha elektronikusan oldhatnánk meg a dolgot, ami nem is hülyeség, csak a szervezők szerint kivitelezhetetlen a dolog. De miért ne lehetne jelszóval védekezni? A jelszó meg valami olyasmi lehetne, ami az iskola és a tanuló számára tudott, mások elől viszont kutakodás nélkül rejtve maradt dolog (pl. diákigazolvány-szám). No nem baj, azért így is működnek a dolgok... (Nem is mindig sikeresek a modern módszerek, a Neptunt például szidja is mindenki rendesen.)

Szóval, magukról a foglalkozásokról. Amin én részt vettem, az a hímzés és az üvegfestés voltak, ahogy már említettem, alsós koromban már mindkettőben volt részem, úgyhogy nem okoztak túl nagy nehézségeket. Ami viszont nem tetszett, az az időhiány... hiába, egy óra vajmi kevés egy szép hímzés aprólékos elkészítéséhez, vagy a kontúr megszáradásához. Egy egész délelőttös kaláka még jobb lenne, beszélgetéssel, italozgatással (persze alkoholmentessel ám!), de azt mondták a kedves vezetőink, hogy fejezzük be a munkát otthon. De az úgy akkor sem az igazi...

Apropó, italozás. A harmadik órában ez meg is valósult számomra: ittunk egy kis чай-t, ettünk orosz csokit, beszélgettünk az orosz karácsonyi népszokásokról, meg énekeltünk egy kicsit a végén (ellentétben a más nyelvi órákkal, ahol a produkciókból ítélve szinte csak és kizárólag éneklés folyhatott...), úgyhogy én személy szerint nagyon jól éreztem magamat. Az más kérdés, hogy jól esett-e egy egész iskola előtt énekelni egy kicsit olyan nyelven, amin még nem olvastam összefüggő szöveget... de nem lett belőle nagy égés (á, nem...)

Zárásként. A nap elején viccesen megjegyeztem osztálytársaimnak,  hogy ha jövőre nem lesz ajándékkészítős projektnap, akkor fizetek Bárdy Péter igazgató úrnak száz forintot. A nap végére meggondoltam magam.

Utóirat. Szeretnék az iskola felé egy kérést benyújtani (a jövőbeni számítógépes jelentkezés mellett): igényünk (igényem) van egy projektnapértékelő-rendszer elindítására. Ez mindenkinek jó: a vezetőknek meglesz a feedback (ha a kifelé menő lányok-fiúk mosolygós-szomorú arcaiból nem tudtak leszűrni sok mindent), a tanulóknak meg meglesz a lehetőségük elmondani a véleményüket. Nem kell sok: csak egy google-spreadsheet, vagy egy nyomtatott kérdőív. Ha valakinek (értsd: ált. brit tudós-barátunk) megtetszik az ötlet, kommenteljen. Ha nem, akkor is. Előre is köszönöm!

Mivel nincs nagy kézügyességem és annyira kreatív ajándékozó sem vagyok, ezért ezzel a kis szösszenettel kívánnék minden olvasómnak boldog karácsonyt!

Frédi: Vilma, hát nem láttad, Dínó megrágta a karácsonyfánkat!
Vilma: Hogy foglalkozzak ezzel Frédi, ha a rokonok sora a kilincset éri?
Frédi: És nincs idő a családra? A vacsora már megint saláta!
Vilma: Ne haragudj Frédi, de már megint a nagyképernyős TV-t nézi a bébi!
Frédi: A drága, kicsi Enikő, hát nem kapott elég játékot ő? S látom már jön is Irma meg Béni, ajándékuk akkora, hogy a plafont éri!
Vilma: Mondtam, hogy vegyél nekik valamit. Jajj, hát szégyenemben süllyedek el itt!
Frédi: Béninek jó lesz a díszdobozos after shave, Vilma, ne aggódj, ne ragadjon el a hév!
Vilma: Jól van Frédi, legyen ahogy mondod, de Irmának mit adjak? Egy zacskó csirkecsontot?
Frédi: Add neki azt a Fejős Éva könyvet, ha már szíve azért a borzalomért lüktet!
Vilma: Jajj, Frédi, hisz Irma a legjobb barátom, ha ajándékként ezt adom, talán többet sose látom!
Frédi: Csitt Vilma, már az ajtónál zörögnek, mondhatták volna, hogy nem szólnak, csak majd így jönnek!
Béni: Szia Vilma, szia Frédi, látom az új TV-tek nagyobb, mint a régi. Én idén is a karácsonyi prémiumom, árváknak adtam, nem tagadom.
Irma: Ó Vilma, olyan jó, hogy látlak, remélem örülni fogsz ennek a kézzel készített sálnak!
Frédi: Na és, mi ez a hatalmas doboz, tán nem egy mamutfenyő-toboz?
Béni: Dehogy is Frédi, rászorulóknak gyűjtünk ruhát, játékot. Ezért járjuk ládával a kedves szomszédságot.
Vilma: Adunk mi, adunk szívesen Béni, nini Enikő sok játéka már elég rozoga és régi! Hála a jótékonykodásnak ajándékba mi most csak kacatot tudunk adni, remélem nem haragszotok meg, hisz nem lehet mindig az adottnál nagyobbat kapni.
Irma: Te is tudod Vilma nálunk teoréma, hogy a karácsony nem egy financiális téma.
Frédi: Akkor tessék itt van néhány gyenge gondolat beleszedve egy könyvbe, ha örülni nem is lehet neki, de kérlek legalább burkolódj sejtelmes közönybe.
Béni: Köszönjük, de megyünk tovább, hisz karácsonykor vár a család!

Frédi: Remélem, hogy jövőre, lesz a fa alatt valami jóféle lőre!
Vilma: Tegyük fel Frédi a pontot az i-re, szórjunk karácsonyi áldást mindenkire!
 

Fiatal voltam, hiányzott anyu, de a nőtől elégedetten távozott minden fiú előttem. Túl kellett rajta esnem. De mentem, majdnem minden nap, attól lettem felnőtt amit ott kaptam. Menza, hiányzol.

Augmented reality, magyarul kiterjesztett valóság. Gondolom nem mond ez a két szó legtöbbünknek semmit. Dióhéjban ez azokat a mobiltelefonos alkalmazásokat jelenti, melyek a telefon pozícióját beazonosítva többletinformációval látnak el bennünket a körülöttünk lévő világról. Nagyon tág a téma. Az akciófilmekben látható arcfelismerő-rendszerektől kezdve egészen a GPS alapú "útikönyvekig" mindent magába foglal.

Másodszorra fogok neki ennek a cikknek. Első nekifutásra a dolog iskolai, tanulássegítő mivoltjáról írtam, de szokásomhoz híven elgondolkoztam azon, hogy vajon attól a világ jobb hely lenne e. Mivel most megint írok, így egyértelmű, hogy arra jutottam, hogy egy olyan mobil applikáció segítségével, mely lehetővé teszi, hogy a telefonunk kamerája felismerje a tananyagot amiről nekünk többletinformációra van szükségünk és azt elmagyarázza nekünk, csak jobban elidegenítené egymástól az embereket. Sajnos a legtöbb ilyen alkalmazás ezt segíti elő, már nem kell útbaigazítást kérnünk, a telefonunk megmond nekünk mindent. Szép lassan, eddig fontosnak tartott közösségi helyek egyszerűen értelmüket vesztik.

A fent említett okokból kifolyólag elgondolkoztam azon, hogy a technika segítségével, hogy lehetne közelebb hozni egymáshoz az embereket. Igazából bármilyen körülmények között alkalmazható volna egy "szociális google" szerű alkalmazás, olyan embereket kereshetnénk a környezetünkben akikre éppen szükségünk van.
Vegyük a következő helyzetet, Rómában sétálgatunk, egyik csodálatos épület következik a másik után, el vagyunk ájulva, hisz ilyen szépet még sose láttunk. Hirtelen segítségre szorulunk, akármilyen indokból. Előkapjuk a legújabb almás vagy robotos telefonunkat, felcsapjuk a "socio-ogle" alkalmazást és látjuk, hogy 20-30-40 méteres körzetünkben kik beszélnek angolul, kik helyiek, kik tudnak nekünk útbaigazítással szolgálni, kik tudnak ajánlani egy jó kávézót.

Természetesen ezt mind meg lehet oldani annyival, hogy van nálunk egy útikönyv, de az sosem fog tudni azzal szolgálni, hogy helyieket ismerhetünk meg. Ennek az alkalmazásnak pedig pont ez a lényege, segít nekünk nyitni egymás felé.

Valóban, közvetlenül ez sem lenne megoldás a világ problémáira, de legalább néhány ember gátlásait feloldaná. A turizmuson kívül ezzel az alkalmazással könnyen meg tudnánk találni a hozzánk legközelebb található szakembert vagy éppen pizzafutárt.

Az egész mögött álló ötlet az, hogy az egyre táguló technikai arzenál a zsebünkben ne széthúzzon minket egymástól, hanem közelítsen egymáshoz. Az egyre rohanóbb világ pedig épp elég indokot és táptalajt biztosít az augmented reality ilyesfajta alkalmazásához. Félünk leszólítani a másikat, de facebookon van 700 ismerősünk. Ezen alkalmazások segítségével, már ismerősként mehetnénk oda az emberekhez. Erre az ötletre már sokan építettek, volt olyan felvetés, hogy mi lenne, ha a telefonunk jelezne a többi telefonnak, hogy szinglik vagyunk, kapcsolatot keresünk, nyugodtan oda lehet hozzánk jönni.

Akinek van kartávolságban GPS képes készülék lehet, hogy az életben nem fog leszólítani egy másik embert, mert a GPS biztosabb és ami még fontosabb, egyszerűbb is. Abban az esetben, ha odamegyünk valakihez egyből kéjgyilkos zaklatónak fog minket tartani és próbál a legrövidebb úton lerázni minket, viszont, ha olyanhoz megyünk oda, akinek a telefonja azt üzeni, hogy "van tüzem", "beszélek angolul" vagy "ismerem Budapestet", akkor megkímélhetnénk egymást a felesleges riadalmaktól és megtalálnánk azok társaságát, akik talán még vágynak is arra, hogy segítsenek nekünk.

Még, ha el is ítélitek az ötletet, gondoljatok bele, hogy az egyre egyszerűsödő közösségi élet igazából szépen lassan megöli önmagát, szerintem senkinek nem ismeretlen az az emberfajta, aki az interneten a legbőbeszédűbb ember, de élő szóban inkább kerüli a kommunikációt. Talán erre is igaz, hogy "túlzott fogyasztása egészségre káros".
 

Az itthonlét és a végtelennek tűnő idő több dologra adott lehetőséget: egyik ezek közül a blogolvasás volt. Kíváncsi voltam, hogy mások mit, hogyan, miről írnak. Meglepődtem. Az az igazság, hogy nem tudom felfogni, hogyan képesek egyesek sok oldalnyi szöveggel naponta előrukkolni. Általában az ilyenek a saját életükről írnak, de ha én végiggondolom az életemet, meg hogy mi történik benne, arra jutok, hogy a többiek csak két módon csinálhatják:

1. Ennyire izgalmas és eseménydús az életük (ez esetben ááááááááá (irigység)).
2. Ennyire jó a fantáziájuk + ennyi idejük van gondolkodni a saját történeteiken (ez esetben megint csak ááááááááá (irigység)).

Szóval, elhatároztam, hogy változtatok a premblogon, és legalább az egyik feltételt igyekszem kielégíteni. Ezzel csak egy gond van. (Persze, igazából kettő.)

1. Ha a saját életem minden egyes pillanatát lejegyezném, és aztán itt közölném, attól az még nem lenne sem izgalmas, sem eseménydús, sőt még érdekes sem. Mindenki elhagyná a blogot, és az (így is eléggé látens) olvasóközönség száma hirtelen húszról a nullára ugrana. (Nem is beszélve arról, hogy akkor a blog átváltozna premblogból karvalybloggá, amit megint csak nem szeretnék.
2. Ha a saját kitalált történeteimmel akarnám feltölteni a blogot (illetve kitölteni a hézagokat), akkor pedig nem érezném az egészet őszintének. Jelenleg próbálom mindig az igazat írni arról, ami történik velem, arról, amit érzek, gondolok. Igen, vannak olyanok is, akik meg kizárólag fiktív irományokat közölnek le, de szeretném fenntartani azt az eszmét, hogy a valós történésekről írunk valós embereknek. (Az olvasószám pedig drasztikusan megváltozna: a mostani húszról felugrana több ezerre, és akkor már nem csak kedvtelésből kellene írnom, hanem külső kényszerből is.)

Jól van ez így, ahogy van. Nem kell ide csinnadratta. Csakazértis így lesz! Így marad a blog, és kész. (Ettől függetlenül azért az olvasószám felkúszhatna olyan száz környékére...)

Mostanában elég nagy divat lett mindent újra felhasználni. Annyira, hogy kivágjuk a fákat, írunk rá valamit a belőlük készült papírra, majd újra beolvasszuk és ráírjuk, hogy "ültess fákat", "újrahasznosított papír", vagy "vásárolj környezetbarát termékeket".
Bár nagyon ötletesnek tartom azt az e-mail aláírást, hogy "Nyomtasd ki ezt az üzenetet, majd égesd el. A zöldek meg hagy nyávogjanak.", de ennek ellenére támogatom és keresem jómagam is azokat a termékeket, amik megvásárlásával nem vágom el a torkát már-már közvetlenül egy kőszáli sasnak vagy nem taposok vele agyon egy hóvirágot.

A rengeteg mozgalom és felhívás és marketing és egyéb ellenére, sokan csak képmutatásból veszik meg az organikus zacskót az áruházban, mert azt a 10 perces sétát az X6os BMW-vel tették meg, ezzel közvetve száz meg száz apró teknősbéka brutális kegyetlenséggel történő megfojtását támogatták. Ennek ellenére, nem az én tisztem ítélkezni, rá is térek a cikk témájára.

Mit is értek felhasználói társadalom alatt? Az emberek, megfáradtan hazaérnek a munkából. Kinyitják az internetet és gondolkodás és bármi nemű szelektálás nélkül szívják magukba az információt. Az új információt. Na és akkor itt is tartok, a cikkem lényegénél. Korunk emberei hiába prédikálják az újrahasznosított és környezetbarát dolgokat, azok a dolgok, amik már egyszer megtörténtek nem érdekelnek senkit. A természetes úton lebomló szatyor nagyobb népszerűségnek örvend, mint az összes Beatles szám együttvéve a videómegosztókon. Sőt, talán többen keresik már a biopamutból készült farmernacit a boltokban, mint ahányan tudnák, hogy mikor is volt az a bizonyos Szatmári béke.

Sokan azt mondják, hogy nem lesz soha többé hitleri diktatúra vagy kommunizmus, mert már annyira felvilágosultak vagyunk, hogy sosem hagyjuk majd magunkat megvezeti a jövőben ennyire. Hát, mondjuk ezt annak a 720 ezer embernek aki kíváncsi volt az indián nevére. Borzasztó jó dolog, hogy érdekli az embereket az új, de az vállalhatatlan, hogy bulvár témájú az ország legkeresettebb napi- és hetilapja is, bár  ez nemzetközi probléma, szóval csak ezért nem kell szégyellnünk magunkat.

Ezen fajta felhasználói igénynek köszönhetően mind az internet, mint a nyomtatott sajtó esztétikai környezetszennyezést szenved. A könyvtárak meg panganak az ürességtől, amíg egyre vállalhatatlanabb vámpíros regények kerülnek a könyvesboltok, "best selling" listájára.

Az organikus, újrafelhasznált gondolatok el vannak hanyagolva. Talán megérdemelnének hasonló fokú törődést, mint a búzacsíraolajban kelesztett bioköles és akkor, ha lehet ilyet remélni, nem versenyezne egymással a nemzetközi kulturális leépülés és az amazonasi esőerdők pusztulásának sebessége.

Nem szabad csak prédikálnom és várnom a megváltást, ötletekkel is kell szolgálnom, mit lehetne csinálni a dolog megelőzéséért.

• A bulvármagazinok és -napilapok, ha lehet, szenteljenek egy oldalt klasszikus művek közlésére és adjanak helyet a feltörekvő szépirodalmi alkotóknak.
• Legyen médiája a klasszikus műveknek, az archívumok legyenek hozzáférhetőek az emberek számára.

Bár ez csak két dolog és süt belőlük a gyermeki naivitás, de példáknak megteszik. Nem szabad átesni viszont a ló másik oldalára, nem szabad a múltban élni, de a modernnek és az antiknak meg kell férniük egymás mellett békében. Ami működik már jó rég óta, azt nem kell csak azért megváltoztatni erővel, hogy új legyen.

Ahogy mindenki tanulta, hogy a haza fényre derüljön, három dolgot kell csinálni "hatni, alkotni és gyarapítani", de mind a hármat azonos mértékkel, mert gyarapítás nélkül az alkotás csak felejtéssel kikövezett őrült útja a múltból való menekülésnek, ami csak felejtéshez és a régi jó dolgok elkopásához vezet.
 

Miért jó az, ha szándékosan idegesíthetjük magunkat? Miért akarunk másokat a saját érveinkkel a sárba tiporni? Miért nem tudunk érveléskor értelmes érveket találni? A sok miért után jöjjön az, hogy miért is írom ezt a sok miértet.

Sokáig úgy gondoltam, hogy nagyon jó dolog a tehetségkutató műsor a tévében, mert láttam a régi felvételeket a Ki Mit Tud-okról, és azt hittem (,hogy...), ez is körülbelül erről fog szólni. Ez volt akkor, mikor elindult az első Megasztár (igen, már éltem akkor!...), és abban a műsorban nem is csalódtam sokat. Még úgy volt, keresik Magyarország hangját, és elhittem nekik. Később a színvonal egyre lejjebb esett, és akkor vesztettem el hitemet teljesen, mikor megláttam a castingon Pál Pista bácsit. Aki nem tudná, ő egy idős nógrádi duda- és ének művész, még kisebb koromban egy osztálykiránduláskor hallottam élőben énekelni (csak az osztályunknak! akkor sem a pénz érdekelte, meg most sem), és lenyűgözött, milyen jó a maga műfajában, később a gödöllői zeneiskolában is fellépett, akkor is nagyon tetszett... Szóval, következő alkalommal már a televízió képernyőjén ismertem rá. Meglepett, hogy egy ilyen műsorba, mint a Megasztár, ahol elsősorban 30 évnél fiatalabbak szoktak feltűnni, egy nyolcvan-nemtudomhány,desok éves öregembert is beengedtek, de gondoltam, a népzenei műfajt is előnyben részesíti a TV2. Aztán megszólalt. És énekelt. És folytatta. Hihetetlenül tetszett, már harmadszor is, egy élmény volt hallgatni. Eszenyi színművésznő arcán még könnycseppeket is véltem felfedezni, bár lehet, hogy csak akartam... És vége lett. Kíváncsian vártam a zsűri véleményét. "Köszönjük szépen, viszontlátásra."

...................

ENNYI? Ennyire értékelik a művészetet?

A sírás határán álltam. Nem tudtam, mi történt. Aztán megpróbáltam ésszerű magyarázatot keresni arra, ami történt. Ezek jutottak eszembe:

• Annyira jó volt, hogy féltek, ha továbbengedik, kenterbe veri az egész mezőnyt.
• Eszenyi színművésznő a zsűriasztal alatt lecsót készített, és éppen a hagymaszeletelésnél tartott a dal alatt.
• Elrettentő példának szánták, nehogy bárki megpróbálkozzon a bejutással, aki több, mint 70/népzenével foglalkozik/fenomenális.
• Úgy vélték, ha továbbengedik, az örömtől szívrohamban meg fog halni, és ezt persze nem akarták.
• A szórakoztatóipar egyszerűen nem vevő az ilyen típusú előadókra, csak a nyálas cicababákra, illetve az ordítozós/kigyúrt macsó/emós srácokra.

És az a baj, hogy utóbbit találtam a legvalószínűbbnek. De akkor miért engedték levetíteni a produkciót? Hogy még meg is alázzák azokat, akikre nem illik rá az előbbi felsorolás egyike sem? Ha nem vagy ilyen, akkor nem vagy eladható. És akkor a kutya se kíváncsi rád. És itt az átkötés Prem-blogger cikkéhez. Legyél egyéniség, persze. De csak olyan egyéniség, amilyet mi szeretnénk.

Az X-faktor egy kicsit sem különb. Sőt. Ott még egy kicsit rágyúrnak a show-elemekre. Keresztes művésznő alakításain már a hasamat fogom. Nem értem, hogy létezhetnek olyanok, akik ezt az egész, megrendezett Való Világ-klónt beveszik. A felhozatal pedig az összes eddigi "tehetségkutató" közül az egyik legszörnyűbb. Mert igen, az angliai, meg az amerikai változatok is meg vannak rendezve. Már a Wikipédia is elismeri, tehát nem csak egy kósza véleményről van szó. Csalások, botrányok övezik az egész műsort. És azt is csak azért, hogy még jobban megnöveljék a nézettséget. De ott, a Csatornántúlon, meg a tengerentúlon legalább igazi tehetségeket is hallgathatunk... ez nem nagyon mondható el a hazai verzióról.

Végszónak egy történet, nem is olyan régről. Vendégségben voltam (vendégségben... érdekes kifejezés arra az eseményre... na mindegy), és ott az esti fő program az X-faktornézés volt. Engem nem nagyon érdekelt a dolog, de nem vagyok olyan, hogy elvonulok egy másik szobába, és ott egyedül töltöm az időmet (pedig erre is láttam már példát!...), tehát leültem a kanapéra, a TV elé. Megkérdezték tőlem: kinek szurkolok? Azt válaszoltam: igazából senkinek. Jaaaaj, hát az hogy lehet... Mi a Baricz Gergőnek szurkoluuuunk! (Lányok voltak.) Na de miért, kérdezem én? Hisz ő az egyik legrosszabb hangú az összes közül. De ő olyan cukiiiiii!!!!!...

Lehet, hogy mégsem tévednek sokat a tévések a szereplőválogatáskor?...