...jelenkezni "szar a gimi" címszó alatt lehet itt.

Sziasztok kölkök, talán még emlékeztek rám, Irénke vagyok.

Rég óta nem jelentkeztem, de 73 évvel az ember háta mögött kerek két hónap már semmiségnek tűnik megközelítőleg 438 "kéthónapban" volt már részem. Jó, sokra nem emlékszem, de akkor is, bár nagyon fáj rágondolni, pár éve már koptatom a flasztert.
Mostanában ünnepeltük Ferkó fiam születésnapját, még mindig Ő az én kicsi fiam, hiába volt születésének az idei a 51. évfordulója. Már ő se annyira fiatal, mint régen.

Ferkó volt az a gyermek akinek a fényképét a "rosszcsont" címszónál találjuk az értelmező szótárban. Amikor nyakig sárosan végigszaladt a templom frissen tisztított szőnyegén, majd az egyik gyűrődésben megbotolva magára rántotta a templom 350 éves cibóriumát tartó szekrényt (cibórium=ostyatartó- a szerk.) és neki semmi baja nem lett, bezzeg a cibórium száz meg száz dirib-darabra tört, a helyi plébános a családom faluból való kiátkozását fontolgatta. Ennek a kövér ferencesnek sosem voltunk a kedvencei, hisz bár egy és ugyanaz Istent hittük, nehezen bírta elfogadni, hogy mi decemberben nem a kis Jézus megszületését várjuk annyira és mi úgy köszönünk át a szomszédba télvíz idején, hogy "boldog hanukkát". Az pedig, hogy a négy éves Ferkó összetörte azt a cifra cibóriumot szerinte annak volt az előjele, hogy a Nagymezei család, bizony vallási háborút akar indítani. Ez úton még egyszer elnézést kérnék ezen balszerencse miatt és szeretném leszögezni, hogy Körösladány lakosainak a mai napig sem kell félnie a zsidó rémuralomtól.

Ha jól számolom, még három nap és kezdődik az iskola szerte az országban. Hát, amikor én voltam iskolás korú főleg apám tanított a betűvetésre és a számtan rejtélyeire, így bár elemi éveimről nem tudok sok történetet mondani, a békéscsabai reálgimnáziumból viszont sok szép emlékem maradt.
Nem volt nálunk akkor még akkora szabadság, mint a mai iskolákban, az irodalomtanár remekül értett a szűcsmesterséghez és volt két vaskos, kemény marhabőrrel bevont könyve, ami természetesen mindig a kezében volt. Sosem láttam, hogy kinyitotta volna, abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán van bele akármi is írva, inkább, mint fegyelmező eszköz volt használatos. Diktálás közben keringett körbe-körbe Rév-Kovács tanár úr, ha valaki megszólalt a két könyv bronzveretes sarkával kapott akkorát, hogy nem, hogy értelmes szót nem bírt utána mondani, de még a déli napsütésben is csodálhatta a csilagok fényes keszekuszaságát.

Úgy tudom mostanság, már nincsenek ilyenek, irigylem a mai ifjúságot.

Boldog új iskolaesztendőt kívonok minden diáknak és tanárnak egyaránt. Szervusztok.