Előre is elnézést szeretnék kérni, hogy valaki egy mély mondanivalóval rendelkező cikket szeretne olvasni, mert ez bizony nem lesz az.
Igazából pont ez a cikk témája is, hogy hova tűnik tova az életöröm és a kreativitás. Elhatároztam amikor elkezdtem egyetemre járni, hogy olyan Candideosan fogok a dolgokhoz állni. A matek a lehető szakok legjobbika, a BME a lehető egyetemek legjobbika és itthon lakni pedig a lehető pozíciók legjobbika. (Na jó a Volánbusz nem a lehető buszok legjobbika, ezt be kellett már látnom - a Szerk.)
Másfél hónap egyetemi élet után be kell látnom, hogy bizony sok dologban tévedtem, amikben pedig nem tévedtem azokban is komoly kérdések merültek fel. Panaszkodni most sem fogok, hisz elég körbenéznem a világban és látom, hogy mindenki cipeli szépen rendesen a saját keresztjét. A néni a buszon akinek nem adják át a helyet, a metrópilóta aki, mint valami bányász az egész napját sötét tárnákban tölti, meg persze a többiek.
Ez a másfél hónap arra is elég volt, hogy belássam, bizony gimibe járni tényleg sokkal jobb. Akik azt mondták, hogy az egyetemen már szabad ember vagy, azok egytől egyig hazudtak. A régi barátokat talán nem veszted el, de a quality-time lényegesen lecsökken. Sokkal nagyobb teher ül a nyakadon, példának okául vegyük a hiányzásokat. Gyakorlatok 30%tól távol maradhatsz, igazolást nem kell hoznod. Viszont, ha akárcsak eggyel is többet "lógsz" el, mint az a 30% akár a teljes féléved is elveszhet. Hát tiszták a szabályok, legyél ott mindig, csinálj meg minden házit (mert van, több, mint gimiben - a Szerk.) és ha ezekkel kész vagy, akkor már lesz időd, hogy tanulj kicsit.
A legfontosabb dolog viszont amire rá kellett jönnöm, hogy olyan helyre még csak be se add a felvételidet, ahova nem tiszta szívből szeretnél menni. Akkor tényleg semmi ösztönző erőd nem lesz arra, hogy vállald az egyetemmel járó csomó hercehurcát és nehézséget.
Hát szerintem egyetemi okításból ennyi elég is így egyelőre.
