Az itthonlét és a végtelennek tűnő idő több dologra adott lehetőséget: egyik ezek közül a blogolvasás volt. Kíváncsi voltam, hogy mások mit, hogyan, miről írnak. Meglepődtem. Az az igazság, hogy nem tudom felfogni, hogyan képesek egyesek sok oldalnyi szöveggel naponta előrukkolni. Általában az ilyenek a saját életükről írnak, de ha én végiggondolom az életemet, meg hogy mi történik benne, arra jutok, hogy a többiek csak két módon csinálhatják:
- Ennyire izgalmas és eseménydús az életük (ez esetben ááááááááá (irigység)).
- Ennyire jó a fantáziájuk + ennyi idejük van gondolkodni a saját történeteiken (ez esetben megint csak ááááááááá (irigység)).
Szóval, elhatároztam, hogy változtatok a premblogon, és legalább az egyik feltételt igyekszem kielégíteni. Ezzel csak egy gond van. (Persze, igazából kettő.)
- Ha a saját életem minden egyes pillanatát lejegyezném, és aztán itt közölném, attól az még nem lenne sem izgalmas, sem eseménydús, sőt még érdekes sem. Mindenki elhagyná a blogot, és az (így is eléggé látens) olvasóközönség száma hirtelen húszról a nullára ugrana. (Nem is beszélve arról, hogy akkor a blog átváltozna premblogból karvalybloggá, amit megint csak nem szeretnék.
- Ha a saját kitalált történeteimmel akarnám feltölteni a blogot (illetve kitölteni a hézagokat), akkor pedig nem érezném az egészet őszintének. Jelenleg próbálom mindig az igazat írni arról, ami történik velem, arról, amit érzek, gondolok. Igen, vannak olyanok is, akik meg kizárólag fiktív irományokat közölnek le, de szeretném fenntartani azt az eszmét, hogy a valós történésekről írunk valós embereknek. (Az olvasószám pedig drasztikusan megváltozna: a mostani húszról felugrana több ezerre, és akkor már nem csak kedvtelésből kellene írnom, hanem külső kényszerből is.)
Jól van ez így, ahogy van. Nem kell ide csinnadratta. Csakazértis így lesz! Így marad a blog, és kész. (Ettől függetlenül azért az olvasószám felkúszhatna olyan száz környékére...)
